Köszönjek?
És ha köszönnék, mégis hogyan?
Helló, vagy esetleg viszlát?
Nem tudom, mi lenne, ha
egyszerűen átugornánk ezt a részt? A büdös életben nem írtam még levelet, pláne
nem ilyet, és bár megpróbálom kihozni magamból a legjobbat, nem ígérem, hogy
nem lesz végül ez is csak egy, a spirálfüzetből kiszakított, összegyűrt, majd a
kukába hajított lapok közül.
Tudod, mennyire kibaszottul nehéz
megfogalmaznom ezt az egyszerűnek tűnő üzenetet? Pedig állítólag jó vagyok a
szavakban, mindig azt mondtad, csodálsz, amiért képes vagyok bármilyen
helyzetben kifejezni a gondolataim, most mégis csak bámulom a néhány sorral
bepiszkított oldalt, és nem tudom, hogyan tovább.
Nehéz, mégsem adom fel, hisz
Rólad van szó.
Angie.
Mindenekelőtt szeretném
leszögezni, hogy szeretlek. Mindennél, és mindenkinél jobban, örökké, azt
hiszem, ezt bátran mondhatom. Ez mégsem jelenti feltétlenül azt, hogy bírom még tovább.
Legyek őszinte?
Valószínűleg bólintasz egyet,
miután elolvasod a fentebb lévő sort, sőt lehet, hogy át is ugrod most ezt a
részt. Kíváncsi vagy, és biztos vagyok abban, hogy szorongatod a paplanod
sarkát, ölelgeted a párnád, vagy épp azt az idióta plüssteknőst, amit
ismeretlen okokból kifolyólag úgy imádsz. Kíváncsi vagy, én pedig mindent
megadnék azért, hogy újra láthassam, ahogy érdeklődve ráncolod a szemöldököd,
még nem tudván, mi fog kisülni ebből az egészből.
Rendben, rendben, szinte látom
magam előtt, ahogy türelmetlenül sóhajtozva rácsapsz egyet az ágyadra – „ne húzd
már az agyam, Mikey!”.
Sajnálom, Angel, sajnálom, de
egyszerűen leírni sem tudom. Azt gondoltam, ez így könnyebb lesz, egyszerűbb
lesz papírra vetni - majd kirázom a kisujjamból, akárcsak egy dalt -, de nem
az. Én csak időt szeretnék, egy kis időt, akkor is, ha tudom, az sem segítene.
Semmi sem tud segíteni, talán még
Te sem.
Eltértem a tárgytól, mint
mondtam, nem az én asztalom ez az egész levélírósdi,
hiába szólnak a fejhallgatómból felváltva All
Time Low és Green Day dalok, a
kedvenc dalaid. Hiába oldom fel szinte percenként a mobilom biztonsági zárát,
csakhogy láthassam a háttérképem, amin mi ketten vagyunk.
Hiába minden gondolatom, hiába az
összes könnycsepp, hisz már elhatároztam magam, és bármennyire is fáj már-már
fizikailag a tudat, hogy most is épp egy újabb időzónával kerülök távolabb
tőled… Hiába, és igazán, már nem kellene, hogy érdekeljen.
Mégis, talán Te tudod a
legjobban, hogy sosem teszem azt, amit kellene,
vagy épp ami elvárható volna.
Lényegében én sem értem a
tetteim, nem tudom, mit miért csinálok, és azt sem vágom, hogyan szeretném
akkor veled megérteni a miérteket,
mikor saját magam sem vagyok tisztában velük. Talán ezt hívják hetedik
érzéknek, vagy mit tudom én, lehet, hogy csak egyszerűen bolondulok meg, de érzem, hogy ennek így kell történnie,
váltig állítom, hogy nem bírnád huzamosabb azt a nyomást, ami velem jár, szeretném,
ha megértenéd, hogy ezt miattad teszem, nem pedig a saját önzőségem hajt.
Aznap éjjel átmentem hozzád, úgy
terveztem, elmondom, hogy lelépek, de nem tettem meg, nem volt hozzá szívem, és
nem akartam, hogy sírj. Hisz tudod, mennyire gyűlölöm, ha sírsz. Kérlek, ne
tedd! Ígérd meg, hogy mosolyogva gondolsz majd vissza rám, ígérd meg, hogy nem
feledsz, és nem hagysz elfakulni az emlékeid közt. Hisz ez volt az, amire
vágytam, nem szerettem volna, ha csak egy fájó pont maradok benned, értsd meg,
miattad alakítottam így.
Szeretem a mosolyod, és még
inkább szeretem, ha én vagyok a mosolyod oka. Kérlek, mosolyogj, Angie!
Ne hagyd abba a nevetést, az
hozzád tartozik, el sem tudlak képzelni a szeleburdi vigyor nélkül, képtelen
vagyok szavakba önteni, mennyire szerelmes vagyok beléd, és a szemed sarkában
összefutó nevetőráncokba.
Jobb lesz így. Csak hidd el
nekem, hogy jobb lesz így.
Majd én szenvedek helyetted,
hagyom lefolyni a könnyeket az arcomon, csak annyit kérek, Te ne tedd! Nem
tudnék azzal a tudattal élni, hogy miattam vagy szomorú, gondolj arra, hogy egy
gyökér vagyok, amiért elhagytalak, és nem érdemlek egyetlen könnycseppet sem.
Nem vagyok méltó rá.
Hibáztass engem, gyűlölj, nem
érdekel!
Csak tudd, hogy én akkor is
szeretlek majd. Örökké, tudod?
Nem hinném, hogy Te is érzed ezt,
olyan, mintha bármiféle előjel nélkül kitéptek volna egy darabot a
mellkasomból, és nem hinném, hogy a tompa fájdalom bármikor is enyhülni fog.
Nem úgy tűnik, igazán remélem, Te nem érzed, mert bátran mondhatom, hogy ez a
világ legpocsékabb fájdalma.
A megszakadt szív. Milyen elcsépelten hangzik.
Aznap éjjel úgy néztél ki, mint
egy angyal.
Ironikus, mivel a neved is ez, és
tudom, hogy lehetnék sokkal kreatívabb is, de kérek, bocsásd meg ezt, a
helyzetem elég válságosnak látszik.
Szóval, úgy néztél ki, mint egy
álruhába bújt angyal, a szemeid csillogtak a telihold fényében, és a fehér
pólóm, ami majdnem az egész combod eltakarta csak még inkább rásegített erre az
érzésre. Szőke hajad kócos kontyba fogva ült a fejed tetején, kissé álmos és
értetlen arccal bámultál rám. Megértem, nem tudtad, miért bukkanok fel a
házatok hátsókertjében az éjszaka kellős közepén. Azt feleltem, csak látni
akartalak.
Sajnálom.
Sajnálom, hogy akkor láttál
utoljára, és nem tudhattad, sajnálom, hogy olyan kétségbeesetten csókoltalak,
hogy erősen öleltelek, és sajnálom, hogy valószínűleg percekig nem jutottál
levegőhöz, miután eleresztettelek.
Sajnálom, ha most fájdalmat
okozok, annyit kérek, hogy egyszer majd bocsáss meg, rendben, Angie?
Már most hiányzol, pedig még csak
néhány hét telt el, mióta felszállt a gépem, a gépünk.
Azóta ez már a negyedik
repülőutam, és azt kell mondjam, tetszik. Nagyon is tetszik nekem, bár néha azt
kívánom, bárcsak velem lennél, bárcsak együtt repülhetnénk körbe a Földet, de
tudom, hogy ez még nem lehetséges. Soha
nem is lesz az.
A Te időd még nem jött el.
Lehet még egy utolsó kérésem?
Csak egyetlenegy…
Tárd ki a szárnyaid, Angie! Tárd
ki a szárnyaid, és hagyd, hogy repítsen a szél, hisz angyal vagy, és az angyalok
tudnak repülni. Bátran merem mondani, hogy Te leszel a leggyönyörűbb
mindközül, ha rájössz, mire vagy képes.
Az angyal benned él, kedves, már
csak a végső löket hiányzik ahhoz, hogy végre elmerj rugaszkodni a talajról.
Hogy végre szárnyalhass úgy, ahogy most én teszem.
Szeretlek Angie.
Sajnálom,
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése